Fotó: nyílt forrásból
Az ok egy olyan részletben rejlik, amely örökre elválasztja a házi szőrméket a vadon élő ragadozókat
Az ismerős „nyávogás” és a tigris fenyegető morgása teljesen különböző eredetű, annak ellenére, hogy az állatok közös ősei. A hangok közötti különbségről a BBC Wildlife című anyaga mesél.
Minden a torok szerkezetén múlik. A házimacskáink hangszalagja kemény epigeális csontot tartalmaz. Ez rögzíti a gégét, és lehetővé teszi, hogy rezegjen, így hallhatjuk az édes dorombolást.
Az oroszlánoknak és a tigriseknek e kemény csont helyett rugalmas szalagjuk van. Ez megnyúlik, és egy nagy „hangcsatornát” hoz létre. Ahogy a Carnegie Természettudományi Múzeum megjegyezte, ez a rugalmas szövet teszi lehetővé a nagymacskák számára azt a „hátborzongató üvöltést”. De ugyanezen toroklazítás miatt fizikailag nem tudnak dorombolni.
A hang földrajza
Érdekes módon még a környezet is diktálja, hogyan „beszélnek” a macskák. A kutatók érdekes mintát figyeltek meg:
- A dzsungelek és erdők lakói nagyobb valószínűséggel adnak ki magas, „nyávogáshoz” hasonló hangokat, mert a sűrű sűrű sűrűben könnyebb jelet továbbítani.
- A nyílt síkságok lakói (például az oroszlánok a szavannán) a lehető legmélyebben és legmélyebben morognak, így a hang kilométereket tesz meg az üres térben.
